2014. július 22.

Pjulcsynak.....Szeretettel...

A varrós táskám kisorsolásával sikerült némi lelkiismeret furdalást okoznom magamnak (akinek nincs elég gondja az csináljon magának:)) Annak ellenére történt ez, hogy tudtam Julcsynak lesz táskája, csak nem az a varrós aminek gazdát kerestem. Picit mégis reménykedtem hogy talán kihúzom a nevét és nem gondoltam hogy nekem fog rosszul esni ha nem így történik. Pedig az a táska kicsit sem volt Julcsys. Azt gondolom Julcsy csakis rózsás lehet, rózsaszínnel, szürkével,  üde zölddel, fehérrel, némi kékkel(?!). Pöttyökkel, virágokkal, lágy vonalakkal, finom anyagokkal, csipkével, hímzésekkel, apró csodákkal:)
De talán nem is a táska a lényeg, hanem a mi kapcsolatunk Julcsyval. Barátságnak is csak félve nevezném, mert ha jól emlékszem 7 éve találkoztunk először és talán utoljára. Csanakon történt, én akkor kezdtem varrogatni, Ő nagy pocakkal jött táborozni és jó sokat beszélgettünk.  Kialakult baráti kör volt, én csak odapottyantam, de Julcsyval  könnyű volt megtalálni a közös hangot. Hasonló volt az ízlésünk, a korunk is kb., gyerekeink korban és létszámban is közel álltak egymáshoz. Csak ámultam hogy milyen kedélyesen neveli csemetéit, varrogatja gyönyörű munkáit. Azóta is figyelemmel kísértem blogjait a családról, a munkájáról az életéről. Ahogy Ő is itt volt velem, néha váltottunk pár szót, de ha nem, akkor is tudtunk egymásról, szavak nélkül is, néha fél mondattal, néha csak pár apró jellel. Az utobbi évben különösen sokszor jutott eszembe, a gyerekek kapcsán, a várandósság alatt. Itt volt velem a boldogságomban, a bánatomban, a nehéz napokon és a kicsit vidámabbakon. Mire ezt a bejegyzést közzéteszem már túl leszünk egy újabb találkozáson. Remélem ott fogjuk tudni folytatni a beszélgetést ahol egykor befejeztük és biztos vagyok benne hogy nagyon fog örülni a táskájának is amit készítettem Neki.....Szeretettel....


8 megjegyzés:

Csandi írta...

De szép :)

Julcsi írta...

Örülök, hogy itt voltál és hogy úgy történt, ahogy remélted: ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Akkor, hét évvel ezelőtt.
A táskát pedig nagyon köszönöm, a szép szavakat, amiket itt írtál, meg még inkább!!!!

http://szabonemarika.blogspot.com/ írta...

Tudjátok lányok tűvel cérnával egy életre szóló barátságot lehet össze varrni.Julcsival meg nem nehéz barátságot kötni mivel dől a szeretet belőle :)hát ki ne szeretné ŐT

Andy kuckója írta...

Köszönöm Julcsi a találkozást, a vendéglátást, a beszélgetést!
Nagyon jólesett!!!
Elnézést, hogy így előre írtam és csak most mutatom, de szerettelek volna meglepni vele. Örülök hogy tetszik, használd egészséggel!

Andy kuckója írta...

Köszönöm Andi! Neked is szívesen, ha szeretnéd:) Csak egy picit várni kell a varrógépemre, mert feladta szegény:(

Andy kuckója írta...

Igen Marika, ebben igazad van. Bár nekem nem mindenkivel ilyen egyszerű az összevarrás. De Julcsival tényleg nem nehéz, valóban dől belőle a szeretet.

ZsuzS írta...

Hát ezek után én már nem is tudom hogy fejezem ki érzelmeimet, még nem jött meg a csomag, de már tűkön ülve várom. (szó szerint) Pont Julcsi megosztásával találtam a blogodra, a meglepetéseket nagyon szeretem én is előidézni másoknak, és most én lepódtem meg a legjobban, még egyszer sem nyertem soha semmit.:) Milyen jó lett volna személyesen találkozni veletek! Remélem egyszer még összehoz bennünket a sorsunk, és nem csak virtuálisan ismerjük majd egymást.

Andy kuckója írta...

Kedves Zsuzsi!
Ha még nem nyertél akkor már épp itt volt az ideje:) Örülök hogy én lehettem az öröm okozója, remélem hamarosan odaér a csomag és "élőben" is annyira fog tetszeni mint a képen. Jó lett volna személyesen találkozni. Ez most nem jött össze, de a sors már összehozott minket, a többi csak rajtunk áll. Biztos vagyok benne hogy előbb-utóbb személyesen is megismerkedhetünk. Szeretettel: Andy