2008. szeptember 27.

Pakolós táskák







Készült még néhány pakolós táska. Na, nem az elmúlt héten, de azért a képeket felteszem.













2008. szeptember 13.

..és ma is festettem egy kicsit




Ma is sikerült egy kis anyagot festenem. Igazából nagytakarításnak indult, de mivel tegnapról maradt egy kis anyag, meg szerettem volna végre több árnyalatot festeni egy színből ezért gyorsan kaptam a nagylábost és eltakarítottam a mardékot. Drappal kezdtem, de annyira sápatag lett, hogy inkább rozsdabarnát kevertem bele gyorsan. Ezek lettek belőle:

Anyagot festettem



A tegnapi napomat festéssel töltöttem. Kevés volt már a márványos anyagom, meg van pár hímzős tervem is, ehhez festett fonalak is kellettek. 3 színt sikerült festenem többféle árnyalatban, meg hozzávaló sokszínűeket is. Fonalat nem festettem sokat, inkább csak próbálkoztam hogy mi lesz belőle. Ritkán festek, nem igazán tudtam milyen színek lesznek belőle. De így utólag tetszik. Máskor bátrabban fogom a fonalat beledobálni.

Szerencsére nem dobáltam ki az üres orsókat takarításnál (mondván jó lesz valamire) így a festett selyemcérnát fel is tekertem rá.


2008. szeptember 9.

Az első pakolós táska


Ha új fazonú táskát varrok, az első általában Anyué. Én mindíg találok benne valami hibát, neki meg mindegyik tetszik. Ezért a pakolósból is az első az övé lett.

Pakolós táska




Ha táskát viszek magammal, általában a nagyméretűt választom, mert a 3 gyerek mellett a fél házat magunkkal visszük. Ebbe a pakolósba minden belefér, ezért leginkább ezt használom. Eleinte nagyon nehéznek tűnt megvarrni ezt a fazont, de aztán megszerettem. Jópár darab készült már belőle.







2008. szeptember 8.

Táskák




Szeretek táskát varrni, attól függetlenül hogy nem szeretek táskát hordani. Az első tanuló darabom egy zsenília táska volt. Nekem valahogy nem jött be a színösszeállítása ezért elajándékoztam. A fazonja egyszerű volt, ezért a kedvenc farmeremből, meg pár nekem tetsző anyagból kreáltam egy nekem valót. Ez lett belőle:

Márk ágytakarója


Márk a keresztfiam. 4 héttel idősebb a nagyfiaimnál. 7. születésnapjára varrtam neki ezt az ágytakarót. Kicsit vizes volt még ahol eltüntettem az illanós filcet.

Levente falvédője




Levente a legkisebb fiam. Neki készítettem ezt a falvédőt mikor megismerkedtem a foltvarrással.

Bianka falvédője




Bátyám kislányának készült a falvédő. A rózsaszín anyag a gyermekkori ágyneműm. Fiaimnak nem varrhattam rózsaszínt ezért varrtam bele Biuséba. Remélem neki is legalább annyira kedves darab lesz mint nekem.

Lili falvédője




Egy 9 éves kislány szobájába készült ez a falvédő.

2008. szeptember 4.

Botond születési értesítője


Botikának is készült születési értesítő.

Bianka képtartója


Bátyám kislányának készült ez a születési értesítős képtartó. Az ikrek születése óta minden új családtagnak hímzek értesítőt, ez az én első ajándékom. Ezt nem keretbe tettem, inkább varrtam hozzá egy kis képtartót. A keresztek szalagra varrt gumiból vannak így képet, üzeneteket lehet mögé tenni.

2008. szeptember 3.

Peti falvédője


Peti falvédője. 12 évesen már kinőtt a mesefigurákból, inkább focis falvédőt kért.

Botond falvédője




Hella barátnőm kisfiának, Botondnak készült ez a falvédő. Sajnos csak két részletben sikerül fotózni.