2014. május 31.

Igyekeztem a hét minden percét kihasználni.
Készültek párnák:

 


Naplóborítók: 




Levendulás szívek: 


2014. május 22.

Kertem

Egy kert sosem lesz kész, ezt minden kertész tudja. Nálunk is vannak még tennivalók, most mégis késznek, kereknek látom az egészet. Biztos hogy belülről jön, végülis minden csak nézőpont kérdése:) Talán túl jól akartam csinálni, talán nem kellett volna mindig metszeni, ritkítani, igazítani valamit a növényeken. Idén nem volt rá időm  így a természet magától adta amire mindig is vágytam. (Fotózni viszont még mindig nem tudok ezt kéretik elnézni nekem!)
Hazaérve ők fogadnak: Jázmin, Tölcsérjázmin és futó rozmaring.
Tavaly ültetett rózsáim: Elfe és egy ismeretlen akit new dawn-nak vettem, de nem az:(
Coral dawn:

Eden Rose:

   Fás bazsarózsa:
Csúszda alatt árnyékliliomok vannak, most egyenlőre a szegélynövények virágoznak mellettük. Na és a cserepes levendulák amik itt-ott fellelhető kertemben mert folyamatosan szaporítom:)


Fűszerkertem ahol nem ritkítottam idén így most minden virágzik:

Az illatozó jezsámen:

Leanderek amik vizet sem kaptak télen a kisházban mégis idén a legszebbek. Még nem virágzik de rengeteg bimbó van rajta. 

A kővázába idén Szüleimtől kapott levendulám.

Levendula már bimbós, lassan lehet aratni. Szőlőben az ültetvényen is szépek már, pár hét és kezdődhet a betakarítás.  A kis leandereket "csak megpróbáltam szaporítani" tavaly. Olyan jól sikerült hogy most 96 db van szerte a kertben:)

 Kúszó lonc aminek erős finom illatát messziről érezni mikor virágzik. Télen sajnos kidőlt a támrendszere ezért visszavágtam tőből. Nem tudtam mire futtassam, de Mamánál találtam egy rossz régi létrát. Beszabtam, festettem, a célnak pont megfelel.

 Hortenziák amik nyáron akkorára nőnek hogy nem látni a terasz beton alapját. Sárgabarack fa amit tavaly tavasszal ültettünk a nagy hó után. Idén 4 db már van rajta:)  A teraszon meg éppen munka folyik, nekiláttunk kemencét építeni:)


2014. május 20.

Próbaba

Sok dolgot halogattam az elmúlt években. Többek közt az évek során felhalmozott cuccaim hasznosítását. Most jött el az ideje hogy rendet tegyek kívül, belül. Kezdetnek nekiláttam a próbababám átalakításának aminek alsó részével Apukám jött haza egyszer lomtalanításkor:) Már akkor tudtam hogy a króm lábnak mennie kell. Most volt itt az ideje....