2009. február 9.

Köszönjük jól vagyunk...

Múlt hetünk még mindíg a betegeskedésről szólt, csak Dávid volt itthon Levi helyett. De pénteken már mindenki ment "dolgozni". Levi ma reggel ugyan megkérdezte: "Anyci, ugye most a Laca marad itthon?! Tudod, most ő következik" De szerencsére Laca nem lett beteg.

Pénteken jelmezbál volt, idén is mint mindíg sikerült csütörtök d.u.-ra kitalálniuk a fiúknak hogy mik is szeretnének lenni. Nálunk ez nem meglepő egyébként, minden évben így van. Naponta jönnek újabb ötletekkel ezért nem hamarkodjuk el, mert másnapra meggondolják magukat. Most éppen lovagok szerettek volna lenni, de ez is úgy jött csüt. reggel, hogy megtaláltuk a padláson a kardokat és a pajzsot, ehhez kellett egy ruhát kreálnom. (vagyis kettőt) A feladat sikerült képeket majd pótolom.

Fiúk babái is elkészültek a héten. Már nagyon várták, mert mi az hogy csak a picinek van babája?!? (Mondanom sem kell, hogy főként azért kellett mert Levinek is van) Jó volt csinálni ezeket a figurákat, majd magamnak is szeretnék csinálni egyet... olyan szép nagy angyalt....a bejárathoz. (szegény Api még nem tudja, bizosan boldog lesz az ötlettől). Mindíg jókat mosolyog rajtam hogy mennyi "fontos" dolgom van.


Amint feljebb látható nagyon várom már a tavaszt is. Tegnap azt hittem már itt van, olyan szép idő volt d.e. aztán éjjel hullott vagy 10 cm hó (aminek nagy része már el is olvadt). Na mindegy, kertészkedés elmarad...legalább varrhatok tovább. Tavaszvárásképpen varrtam pár nyuszis táskát és szivecskéket is. (képek később...szokás szerint)

3 megjegyzés:

SILERIKA írta...

Látom ügyeskedtél a Tildás könyvből! Jól sikerült minden darab.

Andy kuckója írta...

Köszi Erika. Ahhoz képest hogy először nem tetszettek ezek Tildasos dolgok elég szépen beléjük szerettem.

martimez írta...

Megkaptam a levelet,köszönöm szépen:)