2017. február 17.

Egy kis magánélet..

Tudom, ritkán járok erre. Elnézést, de kicsit gyorsan szalad az élet mostanában. Sokszor úgy érzem évekkel vagyok az életemmel lemaradva és behozni sosem fogom tudni a lemaradást.
Nem írok már évkezdő listát és nem tartok évértékelőt sem, a tavalyi évről azért mégis szólnék néhány szót. (Még ha olyan hullámvölgyes volt is amiben többet voltam  a völgyben, mint a hegytetőn) A varrásra nem sok időm jutott, bár az évet nagy tervekkel indítottam. Az építkezés teljesen beszippantott, lefárasztott és egy kicsit besokalltam a lemondásoktól is. Varróskuckómat itthon megszüntettem, mert a srácok szerettek volna külön szobát....amit a háló/dolgozószobánk kettéválasztása előtt meggondoltak így most a legnagyobb szobában ugyanúgy ketten laknak :-D Varrás nélkül pedig nem élet az életem, sokszor segített át a nehézségeken így nem volt egyszerű látni hogy minden amiért dolgoztam, darabokra hullott.
Panka elvesztése, hiánya is most zuhant a nyakamba....pedig már 3 éve....de még reménykedtem....hátha ....pedig tudom hogy nem jöhet és ha jön is valaki.. már nem Ő lesz, így vérző szívvel de lemondtam róla....
Így telt a tavalyi nyarunk, kicsit mámorosan, kicsit szomorúan, de reménykedve hogy ennél csak jobb jöhet.
Aztán jött az október és kedves dekoros barátaim felvetették hogy a műhelyükben az egyik raktárnak használt helyiségbe lenne-e kedvem beköltözni a kuckómmal ?! Örültem, de elgondolkodtam hogy mit szeretnék ?!?. Varrni biztosan, de fogok-e tudni a családom mellett nem otthon dolgozni ?!? Dolgozni annyit hogy megérje így?? Igaz hogy már kis- és nagy kamaszok a srácok, de az utóbbi időben egyre több tennivaló van velük (pedig azt hittem, de jó lesz ha már önállóbbak :-))
Fizikailag is fáradtnak éreztem magam és az utóbbi idők rosszullétei miatt sem tudtam mit mondjak....aztán másnap csináltam egy tesztet... Nagy meglepetésemre pozitív lett....
Nem tudtam hogy örüljek vagy aggódjak...örülhetek-e egyáltalán az elmúlt 2 év sikertelen próbálkozásai után. Orvosomhoz még nem mertem menni, féltem hogy valami nem oké így elmentem egy helyi dokihoz aki szerint van ugyan valami, egy óriási miomával ami miatt biztos hogy nem marad meg, ha mégis, biztosan el kell vetetni :-(  Vártam pár hetet és reménykedtem hogy téved, mert ilyen rosszul életemben nem voltam egyik gyereknél sem. Közben elfogadtam a lányoktól a műhelyajánlatot mert muszáj volt valamit csinálni, valami pozitív dolgot, ami előre visz és nem húz lejjebb.
Az orvosom pár hét múlva megnyugtatott, hogy valóban van mioma, de nem nagy (az csak a méhem volt :-)) és a pici is jól van, mocorog és működik rendesen :-D Sokszor gondolkodtam hogy mit fogok csinálni vagy hogy  fogom megélni egy újabb bébi érkezését, fogok-e bízni az orvosi diagnózisokban és elhiszek-e bármit is amit mondanak?!? Bár abban biztos voltam hogy Panka nem látható betegsége ellenére újra kérni fogom a genetikai vizsgálatot.... Egy kicsit más formában de januárban erre is sor került. Elvileg minden rendben, az ultrahang felvételeken is minden jól látható és rendben találták, ugyanígy a többszöri kardiológiai vizsgálat szerint is :-)
Nem mondom hogy nyugodt vagyok, de bízom benne hogy minden rendben lesz. Van kiért aggódni mostanában, főleg hogy elsőszülött még mindig lábadozik a decemberi autóbalesete után. Szerencsére már mankó nélkül is tud bicegni, de a maratoni futás még messze van.
Nem tudom merre visz az utunk.  A varrós kuckóm júniusig biztosan működni fog, míg a mini megérkezik. De utána pár hónapig biztosan csak vele szeretnék foglalkozni.
Köszönöm ha továbbra is velem lesztek !  És köszönöm hogy eddig is oly sok erőt adtatok !<3 nbsp="" p="">

4 megjegyzés:

Csipkerózsa írta...

Istenem, de megölelnélek most! El sem tudom mondani, mennyire örülök, és mennyire izgulok én is Veled, Érted, Értetek.
És amikor azt írtad, nem tudod, jövőre lesz-e nyuszivarró workshop, az első gondolatom az volt, hogy biztosan készülődik valaki...
Szeretettel ölelünk mindannyian!

Julcsi írta...

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Júlianna Berki írta...

Szia, szép napot, és napokat neked!
Egészségben boldogságban szeretetben.

Nem is Nem tudtam a kislányodról, de ha valaki tudja mit érzel, az én vagyok! :(
Az én kisfiam 15 évesen 4 éve, balesetben, lett angyalka!

Hogy belekezdtél, gyerünk, hajrá, miért történt utána ennyi gond.... mert ezt adták az égiek, hogy teljesen lekösd magad, és ne a másik dologgal foglalkozz.
Tudom ezt most nehéz megérteni, de majd rájössz.
Engem az egyik csapás után követtet a másik, felálltam, de gyógyszerekkel.
Próbálok kreatívoskodni, lekötni magam.
És képzeld, ehhez én egyedül vagyok, téged körbe vesznek a szeretteid! Minden jó lesz, és rendben, bízz benne, kérjed és bevonzod a jót! <3 Szeretettel ölelek!

Csipkerózsa írta...

Örömmel olvastam soraidat. Egy kis élet növekedése, érkezése az öröm mellett mindig tele van aggodalommal, még akkor is, ha nincs előtte semmi negatív élmény. De minden előre visz, megerősít, s ha az új családtag megérkezik, már csak az öröm számít. Persze bármekkorák is már a gyerekek, mindig tele vagyunk aggodalommal,de amíg van kivel megosztani a jót és a rosszat, addig nincs baj.Sok örömet, kitartást kívánok Neked,s maradj mindig kreativ.