2013. március 20.

A kisbőrönd titka

Végre megtaláltam a megfelelő mintázatú papírt Anyukám régi kartonbőröndjéhez is.  Sajnos csak a mintázat volt telitalálat, mert az anyaga valójában egy nagyon vékony selyempapír, amibe a virágosok szoktak csomagolni:( Ennek ellenére nekirugaszkodtam a feladatnak és kitapétáztam a bőröndöt vele. Tettem alá egy barna háztartási csomagolót amít nagy ívekben árusítanak. Ez adott egy sima alapot és nem látszik át az alatta lévő minta sem. Fázisfotók nem készültek, mert este csak gyorsan nekiugrottam. Nem sikerült most sem mindenhol egyenletesre simítanom, jó magyar szokás szerint mondjuk azt hogy rusztikus és pont ilyen régimódira akartam:))  Vissza is költöztettem bele a "lakókat" mert már majdnem egy éve a szappanjaim laknak benne.


Nem reklámoztam ezt az "őrületemet", pedig már több mint egy éve kecsketej szappanokkal is foglalkozom.
Reklámozni ezután sem szeretném, postázgatni meg főleg nem áll szándékomban, tudván hogy manapság már minden faluban/városban van minimum 1 szappanöntő aki saját egészségi problémájából kifolyólag öntögeti eme csodákat és tér vissza a régi hagyományos (ma inkább ökonak nevezett) dolgokhoz. Az én történetem sem más mint egy betegség amiben nem én szenvedtem , hanem a bátyám 2 évvel ezelőtt. Segíteni nem tudtam, beszélni is nehezen róla, viszont a pozitív gondolkodásával, a terápiákkal, a tiszta élelmiszerekkel amiket azóta igyekszünk magunk termelni és  kiktatni a mérgeket az életünkből, most már egy éve negatíak a nyirokmirigyrák eredményei. Ez nem a szappannak köszönhető(!!) csak valahol ott kezdődött el egy másik élet a családunk számára és az elhatározás hogy változtatni kell az életünkön. Emellett voltak bőrproblémák, kinél száraz bőr, kinél ekcéma, kinél viszketés úgyhogy kísérleti nyulak voltak bőven. Mivel csak egy bőröm van, és nekem egy szappanom ami tökéletes számomra (a többi is jó, de 1 ami minden szempontból tökéletesnek bizonyult a bőrömnek és az igényeimnek) nem tudom azt mondani hogy minden termékemet a saját bőrömön teszteltem. De!! Mostanra 10  féle szappant öntök a család minden tagjának a bőréhez igazítva az össztevőket, most már 1 éve tesztelve.Természetes anyagokból, illatmentesen, színezék nélkül, saját gazdálkodásban termesztett növényekből. Az ismerősök is használják és pozitívak a visszajelzések, több problémás bőrű barátunknak bevált. Ez főleg a kecsketej és a gyógynövények érdeme, nem az enyém!
Ha még nem ismeritek ezeket a természet adta csodákat  (Bár az én olvasóim biztosan tudnak már mindent róla:))  ajánlom hogy keressetek a közelben egy kecsketejszappan készítőt és kényeztessétek a  bőrötöket bátran!
És hogy miért a közelben keressétek?!
-Mert sokminden beszerezhető a környéken, csak meg kell keresni, észre kell venni hogy van
-mert felesleges a dolgokat utaztatni ezzel is drágítva azokat
és mert egy személyes beszélgetés egy gazdával, vagy kézművessel, vagy bárki mással (számomra) sokkal többet ér emaileknél, kommenteknél, smseknél :) 

Ui: Ez nem azt jelenti hogy ne írjatok kommenteket, igenis jólesik és várom, de egy személyes beszélgetésnek egész más a hangulata:))

2 megjegyzés:

Julcsi írta...

Hát már ezt is? Andi, mint mindenes kézműves:)))

(JAJ! A szóellenőrző...:( )

Andy kuckója írta...

Igyekszem hasznosan eltölteni a szabadidőmet:))))).. és még akadnak titkok és felfedezetlen területek is.

Csak a számítógéphez és a fotózáshoz nincs időm és türelmem:((, de ha ügyes voltam akkor most eltüntettem a szóellenőrzőt