2013. március 19.

Tavaszi tél

Megint eltelt egy hónap...és úgy tűnik semmit nem csináltam azóta. Varrás terén ugyan nem sok újat, többnyire a régieket sokszorosítottam lefotózni esélyem sem volt olyan gyorsan tovatűntek. Dolgoztam is egy kicsit (na nem itthon) hanem hivatalos munkahelyen, mert volt rá lehetőség, mert jólesett kimozdulni, emberekkel ismerkedni/beszélgetni és nem utolsósorban mert jól jött a pénz.
Közben volt majdnem tavasz. Kinyílt a lakásban a szerelemvirág amit jobb híjján bent kellett teleltetnem (vajon nyáron mit fog így csinálni?) 
Újra virágzik az orchideám amit 3 éve kaptam és szinte alig volt azóta virág nélkül.

És egy megkésett névnapos köszöntő alkalmával megleptek egy megelőlegezett névnapi ajándékkal:)), egy szépséges kaméliával amivel már régóta kacérkodom.

Elvetettem a paprikát, paradicsomot, padlizsánt az ablakokba és nekiláttam a kerteknek mert van belőle 3 is. Ültettünk pár növényt és rendbetettem az udvart, hogy aztán 1 héttel később újra betakarhassam a rügyező rózsáimat és kabátot húzhassak az éppen életrekelt hortenziáimra és sirathassam a megfagyott tulipánjaimat.  A frissen érkezett rózsatövek amiket szerdán hozott a postás, már nem kerültek földbe, azóta is hó borítja az udvart. Ennek csak a gyerekek örültek, 2 napig egyfolytában kint akartak lenni, olyan időben amibe még a kutyát se engedném ki szívesen. Ezzel Ők mitsem törődve építkezésbe fogtak a ház előtt és az Apjuk segítségével egy döngölt falazatú bunkert építettek, de akkorát hogy pont egy autónyi parkolót elfoglal és mint jól látszik a Suzuki simán elbújt mögötte. Jó buli lett volna, ha a szomszéd gyerek is kijönnek játszani, de csak az én gyerekeim voltak ilyen "bátrak" a katasztrófahelyzetben. Este azért érkeztek látogatók, az utcában sétált egy család és meglátva a bunkert rögtön birtokba vették a gyerekek, a szülők meg fotózták őket:) Így nálunk most pár hétig be van biztosítva a tél egy jéggé fagyott házikó formájában.

Nincsenek megjegyzések: