2019. július 25.

Palántázó üvegház maradékokból

Nagy álmom volt hogy legyen egy kis üvegházam. Nem nagy, csak épp akkora hogy a leandereket, citromokat be tudjam tenni télire és ahol a palántákat nevelhetem a kiskertbe. A hely igen szűkös (és a költségvetés is) így adódott hogy az egyik oldalt megspórolva a kerti faházunkhoz építettük.


 Egy  zsalukőnyi alapot készítettünk, majd néhány sornyi téglával falaztuk fel, egyrészt hogy az eső ne a fa keretet érje, másrészt mert az üvegtáblák mérete adott volt, ehhez igazodnunk kellett.

                                      (tavalyi kiskert, jobb sarokban az épülő üvegházzal) 

 A hőszigetelt üveg lapokat bátyám lakásából bontották. Alu keretes ablakok voltak és a szemétbe kerültek volna, de keret nélkül nekünk épp megfeleltek. Az építkezésből és a terasz fedésből maradtak pallók, lécek, amikből az üvegek fa kerete és a tetőtartó készült.



A bejárat két oldalán lévő üvegtáblákat méretre készíttettük  ( egy ismerős ablakos gyártatta le nekünk). Szintén hőszigetelt üveg és kb 14ezer forintba került, a kereteket szintén magunk gyártottuk hozzá. 


A tető volt a legnagyobb beruházás a maga 30 ezer forintjával. Ez egy egész tábla polikarbonát lemez ami ugyan nem hőszigetelt, de az első téli teszt után mondhatom hogy jól bírta telet. Az ajtó nagy kérdés volt hogy miből és hogy legyen kialakítva. Télire egy osb lapot vágtunk méretre, azt támasztottuk be. 

De miután kitavaszodott rájöttünk hogy felesleges lenne fix ajtót tenni, mert nem tudjuk hova nyitni, mindenhol útban lenne. Ráadásul ahogy melegedett az idő kellett a szellőzés így a hátsó oldal tető alatti háromszögbe betoldott polikarbonát ablakot is kivettük.



 Így jól átszellőzik és a növények is szépen fejlődnek benne. Szeretjük a kis üvegházunkat a maga pár négyzetméterével, ahol sok minden megterem és ahová és ahová a gyermek is szívesen jár(na) be...ha egy kis babaráccsal ezt meg nem akadályoztuk volna.







Nincsenek megjegyzések: